Eddigi látogatók
száma:

626581

 
Testvértelepülések

 

  Friss Hírek
KARÁCSONYI ÜDVÖZLET!
2017
KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG TAKTASZADÁN
2017. december 21.

Karácsonyi Ünnepségre gyülekezett Taktaszada lakossága 2017. december 21-én délután. A Művelődési Házba érkezőket feldíszített karácsonyfa és Muzsikás Péter közreműködésével karácsonyi hangulatú zene fogadta.

A PÁVAKÖR ünnepi dalcsokorral nyitotta meg az ünnepi programot.
Daruka Józsefné közösségszervező köszöntötte a megjelent vendégeket.
Külön tisztelettel köszöntötte:

  • Koncz Ferenc urat: Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás társulási tanács elnökét,
  • Filep András polgármester urat,
  • Kozákné Bukszár Anna jegyző asszonyt,
  • Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének tagjait,
  • Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit,
  • Intézmények vezetőt,
  • az ünnepségen megjelent valamennyi taktaszadai lakost.

Köszöntőt mondott Koncz Ferenc elnök úr.
Ünnepi beszédet mondott Vámosi Judit iskolaigazgató
Nagyon színvonalas Betlehemes műsort adtak elő a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói.Felkészítő tanárok: Bodnár Orsolya, Szilvási Annamária
A hagyományokhoz híven az idén is átadásra került a Vándor Biblia, melyet Vámosi Judit igazgató asszony adott át Kozákné Bukszár Anna jegyző asszonynak.
A Pedagógus Énekkar kedves hangulatos karácsonyi dalokkal szórakoztatta az ünneplőket.
Az ünnepi program zárásaként Filep András polgármester úr ünnepi gondolatait fogalmazta meg. Beszédében rövid tájékoztatást adott a 2017-es évben végzett önkormányzati munkáról, településfejlesztésekről, majd ismertette a jövő évi terveket. Beszéde végén köszönetet mondott a képviselő-testületnek a harmónikus együttműködésért, az intézmények vezetőinek, munkatársainak az egész éves közreműködésért, a település lakosságának a megértésért a türelemért, amit a beruházások lebonyolításánál tanúsítottak. Végezetül mindenkinek Békés, Meghitt, Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánt.
Az ünnepségről hazaindulóknak az ajtóban egy mikulás szaloncukorral kedveskedett.

A meghitt hangulatú ünnepségért köszönet a szervezőknek, a fellépőknek és a felkészítőiknek. Köszönet Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a rendezvény lebonyolításában közreműködőknek:

  • Hangosító: Végső Péter
  • Mikulás: Merva Tibor
  • Fotó, videó: Me-NET KFT
  • Az ünnepi karácsonyfát felajánló: Székely Zoltán képviselő úrnak.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN OLVASÓNAK!

MEGHÍVÓ KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGRE
2017. december 14.
Képre kattintva további részletek is letölthetők!
SPORT EGYESÜLET TAO PÁLYÁZATA
2017. december 14.

Sport Egyesület TAO pályázata. pdf*

Sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem jóváhagyása pdf*

MIKULÁS BULI TAKTASZADÁN
2017. december 06.

A szadai civilszervezetek közreműködésével 2017. december 6-án délután nagyszabású MIKULÁS-BULIT rendeztek a Művelődési Házban.
Daruka Józsefné a Művelődési Ház Közösségszervezője köszöntötte a rendezvény vendégeit:
· Filep András polgármester urat
· Varga Zsolt alpolgármestert
· Kozákné Bukszár Anna jegyző asszonyt
· A helyi iskola intézményvezetőjét: Vámosi Juditot és munkatársait
· A helyi óvoda munkatársait
és a megjelent vendégeket.

A Művelődési Ház színházterme zsúfolásig megtelt gyerekekkel és szülőkkel, ahol a csoportok ünnepi asztalai étellel-, itallal és sok-sok édességgel volt tele.
A mikulás parti kezdéseként Devera Erzsébet a KÉK MADÁR IFJÚSÁGI KLUB vezetője, Szent Miklós legendáját ismertette a közönséggel, majd Jakab Jázmin egy mikulásos verset olvasott fel. A Taktaszadai Cigánykerék Hagyományőrző Egyesület fiatal tehetségei hagyományos cigánytánccal szórakoztatták a közönséget. A rövid műsor után az arcok az ajtó felé fordultak, ahol a terembe nem rénszarvas, hanem két csodálatos kutyus vezette be a csoportok mikulásait. A Retró és a mai kor mikulásai, akik között már volt olyan is aki mobilon rögzített címlista alapján hordja a csomagokat, megfáradtan ültek sorba a színpadon. A kutyusok gazdija bámulatos kutyabemutatót tartott, aki egy-egy bemutatórészbe bevonta a gyerekeket is. A kisebbek néha megszeppenve, a nagyobbak annál nagyobb büszkeséggel vették ki részüket a szokatlan színpadi produkcióból. A közönség sok-sok tapssal jutalmazta a gazdi minden mozdulatát figyelő, a feladatok teljesítésére váró két kutyust. A bemutató után fergeteges sikert arattak a Cigánykerék Hagyományőrző Egyesület táncosai, akik latin táncukkal kápráztatták el a közönséget. A műsor közben útnak indultak a mikulások is, és minden gyereket és felnőttet megajándékoztak egy-egy kis meglepetéssel: szaloncukorral, kicsi mikulással. Míg a mikulások tették a dolgukat, addig a zsűri elnöke: Vámosi Judit és segítője: Kozákné Bukszár Anna éles szemekkel figyelte a 8 mikulás munkavégzését, ruháját, viselkedését és megjelenését. A szorgalmas munka végén mindegyik mikulást megjutalmazták. A fő díjat: egy óriás tortát a Receptklub mikulásának ítélte a zsűri. A díjkiosztás után megkezdődött az igazi buli: az asztaloknál a gyerekek és felnőttek egyaránt baráti beszélgetés, vidám csevegés mellett elfogyasztották a hozott ételt-italt, tortát és az édességeket. A mikulások miután a teremben mindenkit megajándékoztak, puttonyaikkal útnak indultak a faluba, hogy a község jó gyerekeit is megajándékozzák.

Köszönet a rendezvény szervezésében, lebonyolításában közreműködőknek, a műsorok betanítóinak, és a díjak felajánlóinak:
· Halász Cukrászda: Szerencs
· Üveg Porcelán Bolt:Szerencs
· Fuji Fotó Szerencs,
· 4 díjat ajánlott fel:Taktaszadai Vörös Kereszt Helyi Szervezete
Köszönet a hangtechnikát működtető Végső Péternek, és a teremdekorációt végző Kreatív Hobby Klub tagjainak.

TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV
2017. december 07.
Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) pdf*
TAK HIRDETMÉNY!
2017. december 06.
TelepülésképI Arculati Kézikönyv (TAK) és a településkép-védelmi rendelete tervezetének véleményezése.
Taktaszada Község Önkormányzata elkészítette a település Arculati Kézikönyvét és megalkotta a Településkép-védelmi rendelet tervezetét.
További részletek letölthetők pdf*
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
2017. november 27.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A 2018. ÉVBEN INDULÓ 54 861 01 RENDŐR TISZTHELYETTES SZAKKÉPESÍTÉS MEGSZERZÉSÉRE IRÁNYULÓ SZAKKÉPZÉSRŐL
Az általános rendőrségi feladatokat ellátó szerv (továbbiakban: Rendőrség) a rendészeti szakgimnáziumokban érettségire épülő, iskolai rendszerű, nappali tagozatos szakképzést indít az országos képzési jegyzékben szereplő 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes szakképesítés megszerzésére. A végzettség a Rendőrségnél tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó beosztás betöltésére jogosít.
További részletek letölthetők pdf*

JÓTÉKONYSÁGI BÁL
207. november 24.

A Taktaszadai Általános Iskolás Gyermekekért Alapítvány Jótékonysági Bál
https://www.facebook.com/altalanosiskola.moraferenc/

Taktaszada lakossága nagy örömmel fogadta a 2017. november 11. napjára kapott meghívót, ami tartalmazta a jótékonysági rendezvényre a meghívást.
Az érkező vendégeket a Művelődési Ház aulájában egy erre az estére készített (Alapítványi bál 2017) feliratú saját részre szóló pohárral várták a szervezők.
A Taktaszadai Általános Iskolás Gyermekekért alapítványt 1995-ben 3 alapító tag hozta létre, és 5 fős kuratórium kezébe adta annak a működését.
Vámosi Judit igazgató asszony Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szavaival köszöntötte a mindazokat, akik elfogadták meghívásukat, és megtisztelték rendezvényüket.
Távollétében köszöntötte Filep András polgármester urat. Elnézést kért mindazoktól, akik a hely befogadóképessége miatt nem tudtak jelen lenni. Kitért arra is, hogy céljuk az, hogy segítsék a hátrányos helyzetbe került gyerekeket anyagi és természetbeni juttatásokkal, illetve olyan programokkal, rendezvényekkel, kirándulásokkal, melyek színesítik életüket. Bejelentette az iskola 4 nyertes pályázatát, melyek nemcsak a tanulóik, hanem a település gyarapodását is szolgálják. Köszönetet mondott a műsorszámokat betanító pedagógusoknak, a fellépő gyerekeknek, a konyha dolgozóinak.
Köszönetet mondott minden felajánlásért, támogatásért. Ezután buzdított mindenkit a tombola vásárlására és megnyitotta a bált.
Az bálozók érdeklődése nagy volt a műsor iránt, mert folyamatos tapssal kísérték a produkciókat. A pedagógus kórus nemcsak hangjával, hanem táncbemutatójával is fantasztikus hangulatot teremtett. A gyerekek műsor számait büszkén figyelték a szülők ,kísérők és tanáraik .
A műsort színesítette Csordás József stand-upos, a Miskolci Dumaszínház tagja. A támogatásra és érdeklődésre számot tartó kezdeményezés megőrzi a résztvevők szívében, emlékezetében a fellépő gyerekek, pedagógusok műsorát és a hangulatot, ami feledhetetlen.

Október 23-i ünnepi megemlékezés Taktaszadán
2017. oktber 25.

„Isten, áldd meg a magyart” - csendült az ünneplők ajkáról az ének 2017. október 23. napján a Művelődési Ház színháztermében az ünnepi műsor kezdete előtt.
Az eső, a szél, a borús időjárás sem gátolta a lakosságot, hogy emlékezzenek a rangjának megfelelő és méltó megemlékezésen azokra az elesettekre, akik a magyarság további jövőjéért életüket áldozták.
Daruka Józsefné közösségszervező köszöntötte Filep András polgármester urat, Kozákné Bukszár Anna jegyzőt, a képviselő testület tagjait, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit, a Móra Ferenc Általános Iskola Igazgatóját, Vámosi Juditot, Pásztor Jánosné óvoda vezető asszonyt, minden fellépőt és a tisztelt ünneplő közösséget. Említést tett az előző napokban megtartott iskolai ünnepélyről; a műsor lélekemelően hatott a tanulókra és a tantestület tagjaira is, ezáltal átélve történelmünk dicső eseményeit.
„1956-ban egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. Hatalmas bátorságról téve tanúbizonyságot, példát mutatva Európának, a világnak, mindenkinek.” Emelte ki ezen gondolatokat ünnepi beszédében Varga Zsolt alpolgármester.
Az ünnepi beszédet hallgatva hamar kiderült a jelenlévők számára, hogyan kovácsolódott egységbe a nemzet.
Az emlékezés mécsese mellett állva hallgathatta a nagyérdemű Szabó László Dezső Október 23 című versét Kovács Fanni és Vadászi Alexandra előadásában .
Filep Dániel tanuló tábori lelkészt imitálva imát olvasott fel.
Prózát olvasott fel tisztelettel a hősök emlékére Bodnár Orsolya tanárnő, Simonffy András író A Forradalom napjai című írásából, ami az 1956-os forradalom közvetlen élményét ábrázolja.
A Pávakör dalcsokorral készült az ünnepi megemlékezésre.
Karády István előadásában „ A forradalom dalai” - megzenésített versek előadása volt az ünnepi műsor záró része.
A jelenlévők tisztelettel adózva a hősök emlékének közösen énekelték a Szózatot.

 


Filep András
polgármester

Pávakör első CD-je

Dalok a Cd-ről:
1.
A Takta partján
2.
Szerelmes dalok

 

© 2002-2018 Minden jog fenntartva! Me-NET Student Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.