Idősek
Napja - KÉPEK
2008. október 11.
A
hagyományokhoz híven ez évben is megrendezésre került az
Idősek Napja.
Az Önkormányzat a település valamennyi 60 éven felüli nyugdíjasát,
összesen 328 főt hívott meg az ünnepségre, melyet 2008.
október 10-én délután 14 órakor tartottak. A Művelődési
Házba érkező szépkorúakat a szervezők ajándékkal
fogadták, a nyugdíjasok pénzt és ajándékcsomagot kaptak,
majd ünnepi műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak.
Daruka
Józsefné bevezető szavai után Vajtó János
polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket,
beszédében felidézte azt a történelmi időszakot amelyet
a jelenlegi nyugdíjasok éltek meg, és előrevetítette azt
a jövőt, mely a következő nyugdíjas nemzedékre vár. |
 |
 |
Az
ünnepség első fellépőiként Farkas Csaba és Balogh
Sztella óvodás egy-egy verssel köszöntötte a nyugdíjasokat,
majd őket a Móra Ferenc Általános Iskola tanulóinak
néptáncbemutatója követett. A gyermekek produkciója után a Pávakör
tréfás, szerelmes dalokkal vidította fel a szépkorúakat.
A
helyi fellépők után vendégszereplők következtek. Elsőként Monczinger
Ferenc ismert magyar nótákat adott elő fokozatosan emelve
a ritmust, közös dalolásra invitálva a közönséget. Másodikként
Drágán Lajos az édesanyákhoz, a családokról szóló
érzelmes sanzonokat és filmslágereket énekelt, majd harmadikként
Kolostyák Gyula vidám ritmusus operettekkel vidám
hangulatot teremtett. A nóta éneseket Katona István kísérte zongorán.
Az igazi vidám hangulatot viszont a három nótaénekes "Éneklő
szakácsok" című produkciója teremtett. A szakács ruhába
öltözött, fakanállal táncot járó nótaénekesek, ismert dalokat
humoros, átírt szövegekkel adtak elő. A humoros szöveg, a vidám
nóták a kedves játékos kiegészítő táncmozdulatok, mind-mind nevetésre,
szórakozásra és nem utolsó sorban sok-sok tapsra késztették a
közönséget.
A
műsorszám befejező sorai érvényesültek a rendezvényen is, vagyis
"a magyar nótának és a magyar konyhának a világon nincs párja".
Az
Önkormányzatnak köszönhetően a hangulatos magyar nótákkal a több
éven át megfáradt, szorgos emberek, a rendezvényen mosolyra derültek,
szemükben egy pillanatra megcsillant a boldogság vidám fénye,
mely ennek a kis ünnepségnek a fő célja volt.